Vonul a tömeg. Fázósan , sálba, kabátba és emlékekbe csomagolva, a kezekben csokrokkal, mécsesekkel sorjázik be a nép vaskapu rácsai között. Szikrázó napsütés, és mégis dermesztő hideg a határmezsgyén , az életet a halál lakhelyétől elválasztó kapun túl mindig hideg van. A katonás sorok osztódnak, szétszóródnak , mindenki tévedhetetlen biztonsággal imbolyog a sajátjai felé, pont úgy mint este, a széltől óvott mécsesláng.
"Sohasem kedveltem azokat az üzletembereket, akik a gazdasági verseny helyett a politikai kapcsolatokat próbálták használni. A gazdasági verseny arra van, hogy az ember ott helytálljon, és ne politikai pártfogás, pártfogók után futkározzon. Itt most volt egy verseny, a versenyben eredményt hirdettek. Ha ez megfelelt a jogi előírásoknak, akkor nekem mint politikusnak nincs dolgom ezzel a döntéssel".
Jegyeznek minket. Benne vagyunk a top mezőnyben, legalábbis a független nemzetközi vizsgálószervezetek minősítései alapján. Évek óta, stabil pozíciója van ennek a cseppnyi országnak. Én benne vagyok a Te zsebedben, Te meg az enyémben, keresztül - kasul szőjük a hálónkat, kijátszuk a magunk hozta törvényeket és közben gyarapszunk szépen. Közöd?
Az ötletadó En1 és a kedves Talema játékba hívott, mely meghívást és bizalmat megköszönve, a történet nálam így folytatódik:
"Ekkor a tábláról levéve a szemét, a ház ajtaja felé fordulva hirtelen azt vette észre, hogy az egyik ablak függönye megmozdul és lassan visszaereszkedik. Valaki kikukucskált rajta, majd gyorsan hátralépve elsietett előle.
Sten - fel a lépcsőn - sebesen az ajtóhoz lépett: hátha elcsípi a leselkedőt. Megfogta a kilincset és mindenféle kopogás nélkül belépett az ajtón." /En1/
"A hallban
lebegő pókhálók, mindenfelé porcicák fogadták, csorba, láthatóan
hosszú ideje nem használt lépcsőfokok vezettek az emeletre. Dohos
volt a levegő, és ez egyre kiváncsibbá tette Sten-t, mert hiába, az
a tábla nagyon izgatta a fantáziáját és nem tudta összeegyeztetni
magában a jósda-lakatlan ház-lebbenő függöny hármast.
Valami van itt a háttérben, s rá kell jönnie erre.
Jobbra nézett, s egy hasonlóan régen használt, de berendezett
dolgozószobát látott, melyben az ablak előtt egy íróasztal állt.
Meglehetősen robosztus darab volt, amolyan tekintélyt parancsoló,
mögötte szintén nehéznek tűnő karosszék, rajta pedig egy jósdához
méltó eszközök.
Fekete posztó, kártyapakli, néhány szem hosszúkás, száraz termés
elszórva s egy üveggömb. Nem akart belenézni, de nem bírta
elfordítani a tekintetét.
Pedig tudta, hogy ez az a helyiség, amely ablakát kívülről látta s
ahol meglebbent a függöny, tehát körül kell néznie, mert valaki van
itt.
Kell lennie ebben a szobában valakinek, hisz egy ember leselkedett
az ablakon át.
Ugye egy ember volt?
Ugye?
Nem tudta levenni a szemét a gömb csillogó, már-már bántó
fényességéről. Közelebb lépett s látta a lassan, de határozottan
kirajzolódó képet benne. Földbe gyökerezett a lába.
Nem volt egy besz@ri gyerek, de most úgy érezte, hogy nagyon nincs
keresnivalója itt, csakhogy nem volt képes elfordítani a fejét és
csak nézte a képet". / Talema
"Bámulta a gömböt, amelynek poros , pókhálós felületén előszőr csak a két vörösen izzó szempár volt világosan kivehető. Sten tekintete összeakadt a gömbön tükröződő tekintettel, így félvakon remegő kézzel próbálta a tükröződő felületet tisztára söpörni. Egy talpaspohár és egy megbontott borosüveg bánta a mozdulatot, az utóbbi csak nagyot koppanva felborult, tartalmát a gömb köré borítva, mint sűrű vértócsa terjeszkedett a vörös szempár alá. A pohár engedve a gravitációnak , csörömpölve szilánkjaira robbant a piszkos parkettán. Az ablakfüggönyt valami láthatatlan kéz lebbentette félre, és a párkányon takarás nélkül egy LCD monitor sejtelmesen villódzó képe tűnt fel, a monitorképen a híres sci-fi a Terminátor szürkésfekete acélkoponyája olvadt a háttér sötétjébe, de izzó szemeit visszaverte a gömbfelület. " Tagore
................
Köszönöm a lehetőséget, és a stafétát LaAmenténak és Évinek adnám tovább:))) A szabályokat itt lehet olvasni:http://enegy.blogter.hu/371818/szellemes_jatek_20
Kényszerből megint sürgősséggel vettem egy százas csomag papírzsebkendőt. Már újra, vagy még mindig náthás vagyok, de ez most indifferens... Kimarkolom a rostos cellulózt, a fele helyből foszlik szét, a másik csak a kezemben, használat közben... A gyors aktus után betárazom a fali tartót, levél bukkan fel a csomagból : " Akit magyarnak termett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember"
Már régóta belémszorult pár mondat szakad most ki belőlem. Egy blogger társam inspirált akaratlanul a megírására, és köszönöm neki , hogy segít megszabadítani néhány "titkomtól" , ami persze nem titok. Csupán csak korom okán én is kivülrekedtem azon a körön, aki a mai ünnep okait közelről érthette, és végigéltem sok-sok agyonhallgatott évet , miközben rácsodálkoztam néha, október 23-a kapcsán szüleim sokáig riadt szempillantására.
Olvasom az újabb szomorú gyászhírt ... A magyar animáció talán legnagyobb, de mindenképpen a legpopulárisabb, legszerethetőbb mesefiguráinak tervezejő életének 83. évében itthagyta kedvenceit , és rajongóit.
Hol a határ ? Ki , miért és mi alapján szabja ezt meg? Mert ugye nem vagyunk egyformák. Mert ugye sorsunk, képességünk nem sablonok szerint formálódik. Mert személységünk motivációi minden emberi egyedre mást és mást húznak külcsinül, és persze a mégoly univerzálisnak hitt tokban is ezerféle individum lakozik...
Most hogy sanyarúra fordult életem kereke, erős nosztalgiázásba kezdtem. No nem az egykor volt "szép idők" okán, csupán lajtsromba vettem mindazon képességeimet, amelyek valaha szakmakezdetkor, pályaválasztáskor anno bevételi forrásaimat szaporították. Nem túl gazdag a kínálat, de szerencsére akad közte még ma is talán eladható...
Tessék abból kiindulni, hogy nekem semmi sem jó. Mindig mindenben keresem a sandaságot, a hátsószándékot, és mert a magyar nyelvünkben mindenre akad egy jó közmondás, jelen esetben az " aki keres az talál " érvényesül, hát ma délelőtt keresgéltem megint. Jelesül a gázár csökkenése okán .
Sötét helyeken, sárguló réteken,
Léptet lován, egyedül jár...
Hosszú haját , vöröses szakállát,
Lengeti , borzolja a vaaaad szél,
Büszkén ül nyergében , kardját nem emeli,
Szép arcát nem fedte vér.
Szent föld lovagja, kardoknak bolondja,
Halálát érzi, s nincs segítség....
Magas bérceken, dombos cserjéken,
Léptet lován, egyedül jár...
Győzött csatákban, szerelmes párnákon,
Arcát sohasem színezte pír,
Fény csillant , ahol Ő megjelent,
Fordultak utána az asszonyok,
Most egyedül, kínlodva lépeget,
Sebesült harcos senkinek sem kell...
Egyedül fekszik, zizegő zöldfűben,
Tető felette a borús ég,
Szemét lehunyva , előtte rohanva ,
Megjelent előtte nagyon-nagyon sok kép,
Győzött csatákban, szerelmes párnákon,
Arcát sohasem színezte pír,
Most egyedül , kinlódva megremeg,
Szaracén kardjába lassan beledől.
/ Török Ádám : Mini balladák /
http://www.youtube.com/watch?v=BVmk2tNk7V0
Állok
a balkonon, a langy késő őszi
szélben, és élvezem a majdnem
húszfokot. Ingyen élvezkedem a lemenő
nap bátorító sugarait, a szokatlanul
hosszúra és melegre sikerült
indiánnyarat, és szívom- csak szívom
a nikotin, a kátrány, és a
szénmonoxid százalékosan szépen definiált
mennyiségét a viharvert tüdőmbe...
Kedveseim, barátaim, vagy csak símán kedves blogolvasók... Szép volt , jó volt, kicsivel több mint háromnegyed év volt. Naptári napok szerint ennyi.. Nincs vita a számításaimban, nem úgy mint cégemnél, ahol akár 10 év eltűnéséért is magamnak kell igazolásokat felmutatni...
Tegnap kaptam meg barátom levelét és olvastakor a szavam is elakadt. Az élet tud produkálni vad dolgokat, magam is aktív "élvezője" vagyok annak, amit ma magyar honunk szociális biztonságának mernek hazug politikusaink nevezni. Igyekszem elkerülni a demagóg, hatásvadász komment részeket, de ami itt , ebben a műfajban folyik, finoman szólva is agyrém, rémálom, vagy udvariasan is vérlázító, amiért és belátható időn belül ,Torgyán doktor szavaival érve felelős körökben patakvérnek kellene hogy follyon...
Homlokomon a stigmámmal kóborolok a halott városban. Számkivetett vagyok. Semmi keresni valóm nincs már itt, csak a megszokás, a napi , berögzült rutin tart még ugyanazon a gravitációs pályán, pedig már se nem pályakezdő üstökös, se nem kiszámítható bolygó, csupán a marék törmelék vagyok, aki még keringeni próbál.
