Megtermett szép sereg. Hét darab 120 literes kommunális hulladékgyűjtő műanyagedény, latin nevén a kuka. Lakóközösségem ökokultúrájának jelképe, lakásonként hatvan liternyi szemét tárolására. Közös kukának púpos a teteje. Tellene talán többre is, de minek? Ennyi fér a tárolóba, őket kell kicipelni minden kedden és pénteken reggel hatra, ha meg kívánunk szabadulni tartalmuktól.
Gyermekeim lassan diplomaérett korba lépnek. Keserédes a tényszerűség, hiszen bennük testesül meg szemem előtt életem értelme, és válik kézzelfoghatóvá az idő szélvészgyors múlása. Vészesen öregszem...
Kinézek az ablakomon, ahogy a mosogatórongynak látszó lucskos, mocskos felhőket sodorja az élénk szél, összeborzongok a tegnapról mára rámszakadó hűvösségre, és összefacsarodik a gyomrom. Hétvége van , megint egy ótvar hétvége, amihez már illene hozzászoknunk ezen a nyáron. De ez a szombat fontos lett volna a számomra...
Az energia sok/k/ba kerül. Az , hogy míért annyi egy-egy szolgáltató számlája, akkor sem érthető , ha kétoldalas a számlamelléklet magyarázat a magamfajta nyominak. Azt sem értem, ha a szolgáltatót fogyasztóvédelmileg felügyelik, hogyan fordulhat elő az a teljesen hétköznapi magyar történet, hogy az összes áramszolgáltató, aki elvileg piacgazdasági versenyt fut értem / is / túlszámláz hosszú - hosszú hónapokig.
Nem vagyok egy naprakész kockaagyú. A számítástechnika munkaeszközöm, meg részben hobbym, de sem megszállottja , sem szakértője nem vagyok a műfajnak. Minimál szinten ütöm-vágom az eszközt, megtalálom rajta a létfontosságú gombokat, de már az is sokmindent elárul a témához való affinitásomról, hogy a vonzáskörzet legnagyobb balekja címet is kiérdemeltem az " otthon megjavítjuk számítógépét" akcióban....
Keresed a helyed. A szerep, melyet a sors eleddig vetített, most jócskán odébb penderített. A válasza: nem kellesz! Kelletlen, kellemetlen agyad, mely mindig gondolataiban a földhöz ragad, nem szárnyal már tova, se fel, se sehova, és nem vár rád se Jehova, se Isten, mert veled már a Földön dolga nincsen, elengedte kezed. Remek.
Ülök a gépnél és nézek ki a hülye fejemből. Fogalmakat morzsolgatok amiket értek én, csak nem tudom , hogy kell köztük különbséget tenni. Pedig biztos van valami kód, ami alapján kell, lehet, megfejthető az etimológia, de ebből az én logikám már ki lett hagyva. Annak tudok csupán örülni, milyen gazadag és árnyalt szókincsű a magyar nyelv, és közben azon csodálkozom, mennyit változott a fogalmakat megalkotó, befogadó és alkalmazó társadalom.
Lottó-lázban ég az ország. Egymilliárd-háromszáz millió a főnyeremény, elképzelni sem tudok ennyi pénzt. Valamikor régen kétmilliót láttam élőben, két satnya pénzköteget, a mai napig nyögöm a törlesztéseit...
Már-már aléltam hallgatom az augusztus 20-i kitüntetettek topján lévő névsort, és botlom bele sokadszor Rubik Ernő nevébe. Keresem - kutatom, ugyan mi az a sokévtizedes tevékenység, oktatói és feltalálói munka , amely ennek az oszágnak ennyi kitüntetést megér, de vagy a csökött agyam, vagy az irígységem mondatja, azon a szerencsétlensorsú kockán kívül egy, azaz egyetlen egy olyan világhírű találmány nem jut eszembe, amely ezt a nevet az átlag fölé emelné. Az ítészek persze többet tudhatnak, mint jómagam, de azért álljon meg már egy percre az az értékrendtévesztő, beszűkült agyú, hányingert keltő, tüzijátékos diadalmenet!
Sokadik Viktor, a család utolsó fiúi ágú sarja, mint amolyan spermamaradék, a demokrácia halála után örökölte meg a trónt. Sokáig váratott magára a dolog , mert az öreg rendszer utolsó uralkodója , akárhogyan is siettették , sehogy sem akart felszállni arra a bizonyos pokolba tartó vonatra. Aztán egyszer nemcsak a mozdony füstje, a szél is megcsapta ...
Az épület igazán paradicsomi környezetben áll. A természetes vízparttól alig egy kőhajításnyira, egy dombtetőn, kiváló rálátással a kék medrű kikötőre, ahol szezonban szűzfehér vitorlák erdeje hívogatott a vizikalandra. A napi nyüzsgéstől elégségesen távol, de a partyélethez a parthoz elég közel. Vagyonokat ért csupán a telek.
Augusztus van , nyárvég, mérsékelt hőhullám. A háromnapos nagytakarításon túl, a bevásárláson már úgyszintén. Mennyei béke lelkemben. A jól végzett munka mámorító érzésével, elégedettséggel szívemben várom a hosszú weekendet.
Ritkán fordul elő, hogy egy-egy bejegyzésem valakit is kiváncsivá tesz. Ma így jártam egy szín szeretete és azzal összefüggésben a szint valló személy személyiségjegyei között. Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy messzemenő tudományos alapossága nincs a színdinamika ilyen jellegű felhasználásának, de immáron a második alkalommal sikerül belenyúlnom megdöbbentő tapasztalatokért a kalapba...
Tanulságos dolog ha a külvilágunk hatásait, hatásmechanizmusait megpróbáljuk összerendelni létünk, lelkünk belső rezgéseivel, hullámhosszaival. Miért is szimpatikus valaki, vagy miért is nekünk tetsző valami? Mitől szereti valaki jobban a komolyzenét mint a rockműfajt, és miért olvas szívesebben verset, mint mondjuk klasszikus sorokat? A legegyszerűbb , de tán mégis legnehezebb kérdés lelkünk színszeretete. Miért pont az szín a kíválasztott, miért pont egy a bejövős? Vajon kinek mi a motivációja, amikor lelke rajongását megfogalmazza egyetlen színben. Tegnap egy csevelyben a vörösre esett a választás.
