Patkány effektus

Csalódnia kell annak, aki a magyar kormány prominenseire kíváncsi október 23-án. Kiváncsi vagy  éppen  menekülni  akarja  látni  a  népharag  elől. A  Patkány  - effektus  már  jól előre  müxik,  pedig  a  balhé  még  csak  szaglik...

 

Orbán Viktor brüsszeli útja az egész Fidesz-nagygyűlést elsöpörte, mivel a kétharmados kormánypárt nem mert bevállalni egy másik szónokot, sem a szimpatizánsok számának összevetését a vasárnap délutánra tervezett ellentüntetőkkel.

De nemcsak a kormányfő utazik, hanem elsőszámú helyettese, Semjén/Öntömjén/ Zsolt is. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elsősorban ausztrál politikusokkal és a helyi gazdasági élet szereplőivel tárgyal, de jut idő arra is, hogy az egyszerűsített honosítási eljárásról tájékoztassa az Ausztráliába kényszerült magyarokat.

Az Országgyűlés elnökét is nélkülözniük kell a kemény mondatokra szomjazó tömegeknek, mert Kövér házelnök is elhagyja a kontinenst. A delegáció – melyben a jobbikos parlamenti alelnök, Balczó Zoltán is helyet kap – tíz napra utazik építeni a magyar kapcsolatokat Uruguayba és Brazíliába.

A  három  igen  fontos  közjogi  méltóság  így  földrésznyi  távolságból  figyelheti  és  moshatja kezeit, ha  a  felduzzasztott  süntársadalom  fellép  a  100%-os  demokrácia  jegyében.

Orbán Viktor másik kormányzati helyettese, Navracsics Tibor azért Magyarországon marad, október 23-án délelőtt ugyanis Balatonberényben koszorúzik, este pedig Veszprémben vesz részt a megemlékezésen.

Hogy ne maradjunk akadozó állami beszéd nélkül, arról Réthelyi Miklós gondoskodik, aki szombat délután beszél a Műegyetemnél. 22-én este pedig Rétvári Bencére marad a feladat, hogy fellobbantsa a forradalom lángját a Kossuth téren.

Schmitt Pálnak sem telt be a naptára az ünnepi hétvégére, az államfő ott lesz az október 23-ai zászlófelvonáson reggel kilenckor, majd csak 24-én vesz részt ismét hivatalos ünnepi programon, amikor kitüntetéseket ad át.

Emlékeim  szerint  valamikor  a  narancs-fanoknak   kurva  fontos  ünnep  volt  október  23-a. Most  valahogy  az  az  érzésem,  valamiért  nem  ez  lesz  a legkedvencebb  bulija  a  Bibó  kollégiumi  srácoknak....

  • Értékelés:

50 hozzászólás eddig

- talema
talema
2011-10-21 20:33:24

Kis pontosítás: http://href.hu/x/gakk

Én mikor kiderült ez, hogy sajna nélkülöznünk kell a -számukra- legfontosabb nagynemzeti ünnepünkön kedves vezetőinket, rögvest mondtam, hogy nosza, használjuk ki az alkalmat és ne is eresszük vissza őket!
Úgyis ott leszünk, mi, ott leszünk.

A patkányok meg -ahogy Te is mondod- menekülnek.

- Tagore
Tagore
2011-10-21 20:39:23

Köszönöm a pontosítást! :)))
Dübörög a diplomácia....

- talema
talema
2011-10-21 20:42:42

Ha már a gazdaság visszafelé csoszog....

- csumpi
csumpi
2011-10-21 20:43:45

Hehehe...... most azon gondolkodom (sic:),hogy akkor a fészbukos ellendemostráció es el fog maradni?

- Maricaalojzia
Maricaalojzia
2011-10-21 20:48:41

Szia Tag!
Akkor most ünnep vagy nem ünnep ez itt a kérdés...
Mégpedig nagy kérdés!
Akkor most buli lesz vagy tüntetés ...
Ez is nagy kérdés!
Tényleg! Nem lehetne lezárni a határokat? És nem beengedni a nemkívánatos személyeket?

- zsuzsanna, a kocsmáros
zsuzsanna, a kocsmáros
2011-10-21 20:49:53

.. olvastam már fészbukon ezt a patkány-izét. drága gyermekeim, nem kell a botrány senkinek. attól még sose volt megoldva semmi. nyugodjatok meg, hogy egyetlen viktorunknak még most is van annyi imádója, hogy bőven megtöltötték volna a kossuth-teret vagy a népligetet vagy akármit. legfeljebb fizettek volna az ottlevőknek, mint az már sokszor volt. különben is 23-a sima vasárnap, esni fog az eső, aludjatok otthon és nézzétek a tévét....

- Aldebaran79
Aldebaran79
2011-10-21 20:51:54

Hogy ez mennyire szánalmas. Leszarják, hogy kilóg a lóláb. No, de még mindig 51% agyhalott szavazna rájuk. Csupa olyanok, akiknek valószínűleg külön (kedvezményes) áfa-kulcs lesz, az adóemelések, új adók rájuk nem vonatkoznak. Vagy különben miért szavaznának ezekre? De a maradék 49% is megéri a pénzét. D-day, soha nem látott tömegdemonstráció... :D Száz ember leült egy olyan helyre ülősztrájkolni, ahol senkit nem zavarnak. Őszintén! Mi a f...t várnak ettől? Mellesleg Athénban pontosan ezerszer ennyien tüntettek a minap. Pedig hol vagyunk mi attól az életszínvonaltól, amit ők már felháborítóan alacsonynak tartanak...

Én is kíváncsi lettem volna, hányan jelennek meg a Vajda beszédét hallgatni.

- Tagore
Tagore
2011-10-21 20:54:20

Csumpi!
Szerinted? ...:)

- Aldebaran79
Aldebaran79
2011-10-21 20:56:31

A gipszbe öntött 3D-s lábtörlő, amit a vakok intézetének gyártottak? Következő lépés egy 20 méteres orbán-szobor lesz? József Attila szobrát ki akarják paterolni a Kossuth-térről. Tán ez lesz majd a helyén? :DD

- Tagore
Tagore
2011-10-21 20:57:28

Marica!
Sok komoly dilemma.
Ünnep, amit leszarnak...
Emlékek, amik újrateremtődnek...
Helyzet amit illendő lenne kezelni.
Annyi a rendőr a városban, hogy gyanítom ünnepi buli aligha lesz.
De annyi az elégedetlenség is, hogy pusztán demonstrációval aligha lehet majd megúszni.

- csumpi
csumpi
2011-10-21 20:58:23

Marica - Susan :)
Bódulat mindenképp lesz
(végső esetben majd a Kengermagos-szóvivő sodor minden ellentüntetőnek egy füves cigit....( vagy az Andrássy úti (bezáratott) Amszterdam-shopból más tudatmodosító szerből....:)))

- Tagore
Tagore
2011-10-21 20:59:45

Zsú!
Elfogadnám amit mondasz.De ...
A megalkuvás teremtette meg a jelenlegi 100%-os demokráciánkat is...
Mellesleg én melózni fogok, ha esik, ha fúj.

- csumpi
csumpi
2011-10-21 21:03:29

Tagore ......szerintem?

Sztem már rég volt használva az ájzreáli vízágyú....(még a végén kilyukad, ha nincs szép színes vízzel feltöltve.....és elvégre a SintérSanya itthon marad....:))

most már csak a víz szinére lehetne egy fészbukos szavazást felterjeszteni.....:DD

én momentán - a széteső maszop emlékére - a vörösre szavaznék.....

- zsuzsanna, a kocsmáros
zsuzsanna, a kocsmáros
2011-10-21 21:04:55

nem a megalkuvás, hanem a beleszarás. magyarul. de sokan nem gondolták végig, hogy a cselekedetük ehhez fog vezetni.
egyébként pedig: mikor volt 56-nak méltó ünneplése???? szerintem sose. illetve, talán akkor, amikor még tilos volt és kimentek a temetőbe páran, köztük Nagy Imre lánya - vállalva a veszélyt - azóta csak kinos és megcsinált ünnepségekre emlékszem, nem is beszélve az amerikai elnök látogatásáról....
szóval: akkor inkább legyen a semmi...!!!!!!!!!

- RONIN2007
RONIN2007
2011-10-21 21:04:55

:-)))))
..a baj csak az,hogy egyeseket a sima "Orbánundor"tart össze és ezért képesek szellemileg oly feketévé válni,mint az antracit..:-)))

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:05:26

Szevasz Aldi!
Rég láttalak! :)
Amit írsz : minden betűig igaz...
Ami meg szerencsétlen József Attilát illeti, hát ... maradt ezek szerint még hely a szoborparkban. Hogy mi lesz a helyén... Lehet hogy a Lánchíd budai hídfőjéről áttelepítik a matolcsy - emlékművet. Ide kerül a nagy nemzeti nulla.

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:08:05

Csumpi!
Akkor maradjunk a királykéknél...
A vörös a vér színe is...:(

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:10:58

Zsú!
Tök igaz.
A műünnepségek önmagában szart sem érnek. De a maiak közül egyik sem örököse 56-nak.
Csak szeretne azzá válni...
Igazad van, többet érne egy csendes főhajtás a 301-nél, egy szál virág Nagy Imrének.

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:13:12

Szép estét kívánok Mindenkinek!

Márpedig volt anno is ünneplés.
Volt.
Titokban kimentek, virágokat, mécseseket vittek ki a 301-es parcellához.
S a titok nem maradt titok.
Megjelentek a lovasrendőrök, és széttaposták a virágokat, mécseseket, sírhantokat.
Az akkori rezsimnek ez volt az ajándéka a megemlékezők felé!
Azért mondtam mindezt el, tudjátok, miről nosztalgiáztok.

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:16:02

Maiak közül senki nem örököse?
Márpedig igen.
Példának okáért Biszku Béla!
Ő igazán örököse.

- csumpi
csumpi
2011-10-21 21:16:11

Susan az '89.-ben volt, szét is taposták a 301-es parcellához letett virágokat a jagellók......(igaz ezt nem parancsra tették, hanem önként.... és majdnem dalolva gumibotoztak bocs csermanek-kolbászt osztogattak (egyben)

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:17:41

Aki nem kér bocsánatot!

http://www.youtube.com/watch?v=8J4zbPLL09A

- csumpi
csumpi
2011-10-21 21:18:58

Tagore jobb ha ezt átgondolod....ad 1.) a szadesz már régen a levesben van.
2.) és a kékvérűek re nem es gondolsz? :)

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:20:30

Cilicili!
Az "örökösök" alatt aktív politikusainkat értettem...

- zsuzsanna, a kocsmáros
zsuzsanna, a kocsmáros
2011-10-21 21:22:14

volt egy vendégem, még óbudán. úgy ismertem meg, - talán már irtam róla - hogy a margit kórházban kezeltette a feleségét, ő svájcban élt. mindenki úgy is hivta a vendégek között, hogy a 'svájci'
egyszer megkért, hogy melegitsem már meg mikróban a feleségének hozott - speciális- kaját, mert a kórházban erre nincs lehetőség és kihűlt útközben.
ahogy egyre többet és többet járt, jó barátságba keveredtünk és elmondta, hogy ő 56-os halálraitélt, azonnal disszidálnia kellett vagy megölik, itthagyott mindent és egy szál semmiben ment ki. ő mesélte, hogy jóval később svájban megkereste őt az akkori hires sportriporter, - és itt jelentőségteljesen nézett rám, persze én egy kukkot se értettem az egészből - és arra kérte, adjon interjút. nem értettem hiszem akkoriban az illető nem csinált riportot senkivel csak sportot közvetitett. ez az ember megtagadta ezt, és sokáig hazajönni se mert. később robbant aztán ki a botrány erről a riporterről.... szóval, ez az 56-os mondta, hogy akik most (illetve, akkor, ennek tizenéve)) 56-osként diszelegnek, azok közül ő egyet sem ismert.....
(erre szokták mondani, hogy ha a fele igaz, akkor is szép.))))

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:22:59

Tagora!

Tudod, hogy nagyon kedvellek.
Ez a tízmillióból egy ember véleménye.
S tudod mi a szomorú?
Több százan kapnak kiemelt nyugdíjakat azon politikusok, akik ezt és más hasonló gazemberségeket tettek.

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:24:19

Csumpi!
OK.
Még alszom rá egyet.
Azok a vízágyúk még úgyis csak most töltődnek, talán ráérnek holnap színezni a srácok...

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:27:18

Kiemelt nyugdíj alatt tessék 5-6-700 ezres nyugdíjakat érteni.
S akkor a számonkérést meg sem említeném.
Úgy gazemberség, ahogyan van az egész!

- csumpi
csumpi
2011-10-21 21:28:18

na ja.... és "kékítőt old az ég vizében"


bár sztem a mosónők nem mennek majd arra vasárnap füvet szívni.....:)))

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:29:00

Cilicili!
Véleményed megtisztel.
A kiemelt nyugdíjasok lassan kihalnak.
De velünk , még élni, létezni akarókkal mi lesz???

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:32:32

Tagore
Tegnap beszélgettem itt éppen Ödivel a politikai összefonódásokról.
Az ügynökökről, és egyebekről.
Unokatestvérek, féltestvérek helyzetbehozásával.
Ez az ország képtelen nulláról indulni!
Mindig lesznek összefonódások!
Mert mindig lesz olyan réteg, amely rétegnek lesz rokona, aki miatt nem indít elszámoltatást semmilyen témában!

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:34:22

Ez a nemzet nem tud tiszta lapokkal indulni soha az életben!
Aki indulhat, az valamilyen oknál fogva soha nem lesz teljesen tiszta!
Talán száz év múlva!

- csumpi
csumpi
2011-10-21 21:34:41

Susan, nekem meg az ú.n. rendszerváltáskor az akkori főnököm az egykori MEFESZ elnökségi tag volt....( és akit halálra is itéltek)

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:36:24

Cilicili!
Ez nemzeti átok...
Száz év múlva is pont így fog müxeni, ha még lesz nemzetünk...

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:36:38

Váltani fehérneműt szoktak.
Amiről beszélsz, az rendszerváltozás lett volna.
Ha változott volna!

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:39:34

Tagore

Nem vagyok vak, jól látom a jobboldal egy két alapvető hibáját.
Talán többet is.
Viszont nem vagyok elfogult a baloldal tetteivel sem.
Sőt!
Nem vagyunk kellően politika érettek.
Semmilyen értelemben sem!

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:47:08

Schmitt Pálról azt hallottam, ő Bécsben lesz 23-án.

- csumpi
csumpi
2011-10-21 21:47:21

Váltani az elvtársak szoktak.....
inget-színt és pártot(elvet:)

vörös kommenistából narikasárga népnemzetivé.......(lásd a szűröspozsgaimaróthykerényi stb. elvteket...:))))

- Tagore
Tagore
2011-10-21 21:49:05

Cilicili!
Ami az érettséget illeti: minden kormányunknak fontos volt, hogy gyermekként / értsd nevelendő hülyegyerekként / kezeljen.
Most is pontosan itt tartunk: retorikailag, hiszen ugye nincs válság, nincs megszorítás, minden szép és minden jó...
Csak egy böki van: csak egy újszülöttnek új minden vicc. Mi már odébb vagyunk a szülőszobától.
Az persze igaz, akinek nyílik vénségére az emlékezete, vagy már elég fejlett az értelme, az akkor is, most is, jogos önvédelemből befogta a pofáját, mert...
Például úgyjárt mint magam is...
Mert mostmár 100% demokrácia van.

- CiliCili
CiliCili
2011-10-21 21:52:12

Tagore

Mindenkori kormányra értettem, hogy nem politika érett.
Húsz éve hibát hibára halmoznak!
Mind, egytől egyig.

- halandor
halandor
2011-10-21 22:49:46

A mindenkori ormàny - gondolta az albigens
off

- elxir
elxir
2011-10-22 09:43:00

A vezetők távolmaradásának lehetséges másik üzenete is. Ha lehet mindenki maradjon távol az eseményektől, mert megint pofánverésre készülnek. Mint 2006-ban... Amire már nincs befolyása a jelenlegi vezetésnek. Ezek a veres tetvek még mindig nagyon össze tudják kapni magukat.
A rendőrök nem lettek leváltva és a rendőrruhába megint beleférnek az akkori idegen hóhérok...

- talema
talema
2011-10-22 10:17:14

Korábban már engedélyt adtál rá -egy másik postnál-, s ezt most önhatalmúlag kiterjesztem erre is. Ha baj, csak szólj és törlöm, mert kiteszem a facebook-ra.
Oké?
Köszönöm.

- elxir
elxir
2011-10-22 13:15:43

Most a bukott hatalmasoknak igen jól jönne ha vér folyna. Droidjaik ott lesznek ezt megvalósítani. Lehetne végig ajvékolni a világot, hogy a zorbándiktatúra miccsinyá' azszegínyemberekke'...

- Szalai Mária
Szalai Mária
2011-10-23 18:36:47

Szia Tag, én jót mosolyogtam azon, ki hol lesz a fedélzeten ezen a napon. Akinek esze van, olvas az utazások között,h'jába mondjam nekem a rádióból ..."felkent vezérünk", hogy most ott a helye, ahol a magyarságról fontos kérdések dőlnek el.E'dőtek azok má'... De, hogy ne legyek ennyire tahó. Egyszerű honpolgári agyammal, a saját posztomon: tudom: a hatalom, az szolgálat.Bármilyen szinten.Bármilyen viszonyban. Ha ezt eddig nem értették meg, akkor csak egy lehetőség van:NEM SZABAD MEGÉRTENIÜK. (Örültem neked.)

- Potrien őrmester
Potrien őrmester
2011-10-23 18:51:41

...mit kell ezen annyit tökölni? Elment mind egy last minute-útra...

- Tagore
Tagore
2011-10-24 20:35:49

Drága Ria!

Remélem nem törtek meg a történések. Mert rezignált a véleményed.
Te ennél harcosabb szoktál lenni, emlékeim és reményeim szerint...

- Tagore
Tagore
2011-10-24 20:37:00

Potrien Őrmester!
Bár csak last lenne, becsődölt utazási irodával...
Felejtsük el, és ott ahol vannak.

- Szalai Mária
Szalai Mária
2011-10-24 21:41:01

Szia Tag. Ria nem változik. Harcosságom és karcosságom megmaradt, csak néha úgy érzem magam, mint egy kankutya, aki felemeli egyik lábát...és nagy ívben tesz az egészre, mert ennyit érdemelnek. Tudod, emlékszem Nagy Imre újratemetésére, ahol Orbán Viktória nagy elánnal beszélt, s akkor valahol elhittem, hogy igen, vannak még reményteljes ifjak, akik ezt az országot majd kivezetik abból a szarból, amiben van. Aztán elnézem mai képét, meg Deutschét...és hát, igen, tán rezignálttá válok, mert bennem több vehemencia van a jobbításra, a tenni akarásra, mint bennük. De, oroszlán vagyok Tag, s az ugrani készül, s ráadásul igazi oroszlánként, hogy a másik tudtára adja...

Ami bánt, hogy a Tér, olyan, amilyen. Kivételek persze vannak .Tudom, kapok majd olyat, menjek máshová, de írtam már egyszer, itt kezdtem, itt is akarom megvívni a harcom, bármilyen fellengzősen hangzik is.Futamodik meg az, akinek két anyja van...


Örülök, ha olvashatlak. Szívből remélem, jól mennek dolgaid. Az enyémek mennek, többé-kevésbé. Menniük kell, mert így akarom:) Sok jót, Tagore... És kitartást a mindennapokban. (Bár,tudom... kitartó vagy, és hű az élet dolgaihoz. A való élet való dolgaihoz. Ezért szerettelek meg. Vagy kedveltelek, írom inkább, nehogy bárkibarom félre értelmezze...)Szép éjt, s minden jót családodnak is. Ria

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Rólam

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.gozszelep.blogter.hu/
6Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet