A Fidesz "katonái"

Úgy  hozta  a  muszály, hogy  a  mai  hűvös , hétfői  reggelt  Tatabányán  kellett  kezdenem. Egy  egyéve  tartó  fejlesztési  munka  miatt, egy  szépreményű  munka  folytatása  okán  voltunk  hivatalosak  az  ottani  ipari  park  egyik  dán-magyar,  elit  intézményébe. Kettesben  a  fiammal, hiszen  ennyien  vagyunk, mi  a  csírázó  magyar  vállalkozás,  a  versenyképes  beszállító-jelölt...

Amíg  a  recepción  a  félfalas  időjárást  és  aznapi  ebédet  bemutató  plazma-tv  alatt  lejentkeztünk  a  visitor  kártyánkért,  beleálmodtunk  a  jövőbe.  Kicsit  átzuhantunk  egy  idősíkon,  egy  gazdasági  dimenzión,  és  valahol  átéreztük  a  válságban  vergődő  világ  gondjait...

Aztán  míg  bekísért  minket  a  meeting-roomba  a  tárgyalópartnerünk,  udvariasan  érdeklődött  kicsiny  cégünk  mikéntje  felől.  Persze , hogy  igyekeztünk  megfelelni,  és  mert  nem  rizsa  az  egy  év alatt  megduplázott  árbevétel,  a  megháromszorozódó  eredmény,  büszkén  meséltem  neki  cégvezetőként  az  elért  eredményeket.

Akkor  hangzott  el  a  címben  jelzett definíció.

A  tárgyalópartnerem,  ha  jól  saccolom  első  sikeres  randevúm  terméke  is  lehetne. Korban  is  ,  minőségben  is...:(

Az  Ő  szájából  hangzott  el : " akkor  Ti  jó  Fidesz  katonák  vagytok!  Nálatok  aztán  tényleg  dübörög  a  gazdaság."

A  szar  megállt  bennem,  csak  keresztben,  mert  politizálni  munka  miatt,  megrendelő  előtt  soha  nem  volt  szokásom. Akkor  sem , ha  partnerem  láthatóan  azonos  oldalon  áll  fejben, pláne  akkor  nem,  ha  annak  ideológiai  hovatartozása  megkérdőjelezhető. Egy  multinál  ilyenkor  óhatatlanul  szembeötlik  egy  provokáció  lehetősége  is.

Visszakérdeztem:  ez  dicséretnek  volt-e  szánva, mert  biztos  ami  biztos,  én  sértésnek  veszem...-  jeleztem  a  partnernek.

Szóval, csak  hogy  a  dolgokat  a  helyén  lehessen  kezelni. A  mostani  kormányzat  gazdaságpolitikája,  a  forint / euro  viszonylatok,  a  gazdaságban  felelhető  termékeink  iránt  érdeklődő   szűkebben  vett  fogyasztói  környezete  / pl  az  egészségügy /  valóban  sokat  rontott  a  túlélés  esélyein.   A  Matolcsy  féle  gazdasági  ösztönzőcsomagok  csak  úgy  sarkallnak  minket, hogy  eredményeink  soha  nem  látott  magaslatokba  szárnyaljanak.  Egy  multi  szemében  meg  különösen  sokatmondó ,  ha  egy  beszállító  100%  magyar  tulajdonosi  tőkéből,  önerejéből,  szorgalmából, neadjj  Isten,  tehetségéből  próbál  versenyképes  maradni.

Szóval  illő  módon  kikérve  a  jelzőt,  és  inkább  dezertőrnek  bevállalva  a  katonai  szerepünket  betudtam  mindezt  egyfajta  rosszul  elsült  tréfának.

A  létünk  jelenlegi  eredményeit  máshová  könyvelem. Ezek  a  rubrikák  az  áldozatválllás,  a  munkabírás, némi  szakértelem,  némi  szakmai  lojalitás  a  vevők  részéről,  és  nagy-nagy  mázli.  De  semmiképpen  a  jelzett  párt  érdeme.  Ők  amit  tehettek,  megtettek... Keményen  megharcoltunk,  és  meg  is  kell  még  harcolnunk  azért, hogy  ezt  a  "támogatást"  túléljük. Ezen  dolgozunk,  ezen  kell, hogy  dolgozzunk  nap, mint  nap.

Amikor  lezártuk  a  tárgyalást,  a  visitor  parkolóban  rágyujtottunk  egy  megváltó  slukkra.  Többre  nem  is  igen  futotta,  mert  a  portásnő  riadtan  futott  utánunk.  "Tisztelt  Uraim!  A  vállalatunk  egész  területén,  beleértve  a  parkolót  is tilos  a  dohányzás!  A  legközelebbi  dohányzásra  alkalmas  hely  ott  szemben,  az  út  túloldalán  a  buszmegállóban  van  kijelölve..." -  mondta  egyszerre  udvariasan  és  határozottan. / abban  a  buszmegállóban,  ahol  pl.  a  Tarlós  által  fémjelzett  fővárosban  ez  tilos.../

Nos  riadtan  nyomtuk  el  a  csikket,  és  azon  gondolkodtunk,  hogy  a  tatabányai  városrész  ipari  parkjában,  a  szomszédos  hőerőmű  kéményének  szomszédságában, az  M1  autópálya  szmogfelhőjének  tövében   kettő  szál  cigaretta  füstje  mennyi  kárt  okozhatott  a  környezetvédelemre  is  oly  kihegyezett  partnerünk  filozófiájában.

Azt  már  csak  udvariasan  magamban  kérdeztem  meg,    az  mekkora  kár , hogy  szarok  a  Fidesz  gazdaságpolitikájára is???    

Lehet , hogy  elveszítettem  egy  megrendelőmet???

 

 

  • Értékelés:

30 hozzászólás eddig

- fidosz
fidosz
2011-10-10 18:57:10

Erőt! Egészséget!...........

- Tagore
Tagore
2011-10-10 19:01:47

Fidosz!
Köszönöm! :)

- Szalai Mária
Szalai Mária
2011-10-10 19:13:48

Szia Tag, lehet, hogy elveszítettél egy megrendelőt, de semmi ez ahhoz képest, mit veszíthetnél, ha szervilis lennél... Ezért ugyan nem kapsz a boltban kenyeret, de gyanítom, nem keveset ér az önmagad vállalása. További szép estét:)

- CiliCili
CiliCili
2011-10-10 19:15:32

Erős Egészséget!........
:))

- Tagore
Tagore
2011-10-10 19:19:10

Szervusz Mari!
Valahogy így!...:)
Neked is!

- Tagore
Tagore
2011-10-10 19:20:22

CiliCili!
Ránk fér, hosszú ez az év!
De köszönöm, és kívánom viszont! :)

- CiliCili
CiliCili
2011-10-10 19:21:00

Vigyáznak az egészségetekre, ez smafu? :))

- fidosz
fidosz
2011-10-10 19:23:49

Tag.

És a"Kínai"kapcsolat???
Milyen állat lenne valamiből egymilliárd háromszázmilliót gyártani.(:

- Tagore
Tagore
2011-10-10 19:24:59

CiliCili!
Jaj dehogy smafu!
Minden nap, odaállok a konyhaablakhoz, és amikor kel a Nap a keleti hegyek felett, csendesen megköszönöm...

- Tagore
Tagore
2011-10-10 19:30:25

Fidosz!
No ahhoz még nőnünk kell...
De már sárga lemezt keresnek nálunk.:)))

- fidosz
fidosz
2011-10-10 19:39:51

Na ezt elmesélem.
Kedves ismerősöm résztvevője volt egy kínaiakkal közös meetingen,ahol megkérdezték hogy mennyi idő alatt gyártanának le tízmillió pár cipőt Kínában.
A válasz:Milyet szeretnének? Pumát? HÁROM NAP!!!

- fidosz
fidosz
2011-10-10 19:44:23

Egyszer megnézném azt az"üzemet",érdekelne milyen repertoárt lehet össze állítani szilikonból.

- CiliCili
CiliCili
2011-10-10 19:45:21

Tagore

Könnyű annak, aki már ébren van, amikor a Nap kel fel..:))

- CiliCili
CiliCili
2011-10-10 19:47:15

fidosz
Már elmúltak azok az eszemiszommal tarkított üzemlátogatási korszakok..:))

- Tagore
Tagore
2011-10-10 19:47:22

Fidosz!
Ha az én szentélyemre gondolsz, már kisebb blogteres zarándokhely. Kósza, WBK már megfordult itt, szeretettel várlak.

- Tagore
Tagore
2011-10-10 19:47:59

CiliCili!
Nehéz a Napnak követni...:)))

- CiliCili
CiliCili
2011-10-10 19:49:55

Tagore

:))
Követhetetlen...

Amennyiben nyélbe ütődik ama bizonyos üzlet..majd én követlek..rendben?

Mármint meglátogatlak hálám kifejezve...

- Zaden
Zaden
2011-10-10 19:56:53

Anyám! Honnan jött a kicsike? Mondjuk eltudom képzelni, hogy a fiatal, dinamikus embertípus női megtestesítője, kissé elveszti látását a nagy lendületben :)

- talema
talema
2011-10-10 20:19:04

Hmmm.... mondottam én, hogy kalandos a maga élete, hallja-e. :))

- Tagore
Tagore
2011-10-10 20:32:14

CiliCili!
Téged is örömmel várlak! :)))

- Tagore
Tagore
2011-10-10 20:34:21

Zaden!
Régen láttalak.
A dinamikus nőben a portásra gondolsz?:)))
Csak egy szervilis alkalmazott , megdolgozott a havi zsetonjáért...

- Tagore
Tagore
2011-10-10 20:38:04

Márti!
Kalandos, ugyan...
Csak mozgalmas.
Kaland legfeljebb annyi volt ma is, amennyi rendőr ma az alig 300 km-nyi autókázás során megpróbálta behajtani az aktuális fizetését.
A régi 1-es főúton a Komáromi rendészet szerintem fele, a Bécsi úton, akik egy megfagyott hajléktalant is begyűjthettek a hullazsákjukba az óbudai temetőnél / érdekes erről nem szólt a média / és...és...és...
Szóval csak a való világ.
Kaland egy szál se.

- talema
talema
2011-10-10 20:41:39

Pont az előbb hallottam, hogy ma két hajléktalan is megfagyott. Ehhez képest az életünk vigasság. Nem is igen tudok most mást mondani...

- Maricaalojzia
Maricaalojzia
2011-10-10 20:47:09

Szia Tag!
Hiszem és remélem hogy nem vesztettél megrendelőt!
Készülnek a gömbök is, majd küldök!

- Tagore
Tagore
2011-10-10 20:50:59

Márti!
Nos akkor nyugodalmas jóéjszakát! :)

- Tagore
Tagore
2011-10-10 20:53:59

Szia Marica!

A tojások azóta is itt lógnak az orrmányom előtt...:)))
Ha arra révedek, még most is képes vagyok elcsodálkozni az emberi készségeken.

- Zaden
Zaden
2011-10-10 21:06:22

Talán félre értettem tárgyaló partnered korához társított "minőségét".. :)

- évi.
évi.
2011-10-10 23:44:14

Lehet, és akkor mi van?:))

- Tagore
Tagore
2011-10-11 20:39:37

Évi!
Igaz.:)))

- rézbagoly
rézbagoly
2011-10-17 20:32:06

És mi van a megrendeléssel?

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Rólam

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.gozszelep.blogter.hu/
5Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet